A parfüm története és működése

  • 2015. június 5. péntek
  • By Admin: rendgazd
  • Comment: 0
A parfüm története
A parfüm története

Sokan vásárolnak saját használatra illetve ajándékba is illatszereket. A több ezer éves múltra tekintő parfüm ismeretes volt a perzsák, az arabok és a germánok között is. Frangipani olasz illatszerész a XVI. században égetett szeszben oldott fel különböző illatanyagokat, így a nevéhez fűződik az első parfüm készítése. A jól megválasztott illat, úgy a használójára, mint a környezetére is pozitív hatással lehet.

Illatanyaguk keveredik a test illatával, így minden bőrön másképpen fejtik ki a hatásukat. Különböző illatcsaládok találhatóak, mint például a ciprusos, fás, páfrányos, virágos. Mindegyik illat lassan és fokozatosan fejti ki intenzitását a bőrön, ezért három úgynevezett illatjegyet különböztetnek meg. Az első három-négy fújás után a parfüm azonnal kifejti hatását, ez a fejjegy, a második a szívjegy, ami körülbelül húsz perc után érződik, míg a harmadik a bázisjegy, ez az amelyik egész napra biztosítja a kellemes illatot. A tökéletes parfüm több mint egy illat, hiszen elegancia, üdeség és vidámság egyben.

Címkék: